6. fejezet

Egy kapcsolat rendeződik, de egy másik kuszává válik...

Vannak olyan napok, amikor legszívesebben ki sem kelnél az ágyból. Amikor egyáltalán nem akarod folytatni a tegnap elkezdett dolgokat, főképp a tanulást. Köszönhető ez a rád törő fáradtságnak, a nulla életkedvnek vagy a kedves kis osztálytársaknak. Nálam mindhárom összejött.
Később ébredtem, ezért csak kirántottam az első kezem ügyébe kerülő pólót, és csak reméltem, hogy a zöld nadrág menni fog hozzá. Mindent sietősen végeztem el, csak pár falatot kaptam be reggeli gyanánt. Biciklivel akartam elindulni, de apa megint felajánlotta, hogy elvisz minket kocsival. Pálmival elfogadtuk a kényelmes utazási lehetőséget, de Laura a tegnapiak után inkább a gyalogos utat választotta.
Hamarosan bepattantunk az autóba és éppen időben érkeztünk meg az iskola barna tölgyfa ajtajához. A sajtos pogácsás zacskót még otthon megkaptuk tízórainak, plusz nekem egy adag rántott húst és egy csokis fánkot ebédre, mert ma kezdődik 7. órában a matematikai középiskolai előkészítő.
Pálmi már az aulában levált tőlem, mert megígérte az egyik barátjának, hogy megvárja őt Albert Schweitzer arcképe alatt. Egyedül baktattam fel a másodikra, ahol a terembe érve lepakoltam a helyemre.
Az iskolarádióból ma egy népdal szólt, majd pár perc után az igazgató szólt hozzánk. Beszélt a helyes viselkedésről, a diákügyelet megkezdéséről (8. osztályosok kezdenek, hurrá), a kötelező udvari lemenetelről.
Ekkor már Barnabás bácsi is megérkezett, hogy felvidítsa a szerda reggelünket egy kis matematikával. Továbbra is gyakoroltunk, fő témánk a hatványozás és az egyenlet megoldása volt. Sajnálattal vettem észre, hogy rengeteget felejtettem a nyáron, viszont jövő hét utáni kedden témazáró. Remek.
Az előkészítőn majd igyekszem valami jót produkálni. Óra után odalépdeltem a tanárhoz (na, nem nyáladzani), aki már javában pakolászott.
- Ma mit csinálunk a 7. órában? - érdeklődtem.
Barni bácsi meglepetten pillantott rám.
- Ma még nem tartok előkészítő órát, minden rendszeres délután alkalom csak a jövő héten kezdődik - lombozott le egy pillanat alatt. Ennyit a biztos gyakorlásról és segítségről.
- Értem. Viszlát! - néztem az ajtóból még visszaforduló tanárra.
Kíváncsian sétáltam vissza a padomhoz, mert meg akartam nézni, milyen óra jön. Örömmel konstatáltam, hogy Edit nénivel magyarozunk az elkövetkezendő 45 percben. Szétnéztem a teremben: mindenki vidáman pakolgatott, beszélgetett, nevetgélt. Mellettem Bianka valamit a határidőnaplójába jegyzetelgetett.
- Mit csinálsz? - hajoltam a lapok fölé.
- Rajzolok - futtatta a ceruzát megfontoltan a papíron, majd pár percenként hátradőlt, és szemlélgette eddigi vonásait.
- Mit? Vagy kit? - pontosítottam meglátva a zöld-rózsaszín hajú, szakadt farmeros lányt, aki kacsintva kinyújtotta a nyelvét.
- Ja, hát csak úgy. Egy lányt. Punk - vonogatta a vállát. - Nem szoktam a rajzaimnak nevet adni, se valakit lerajzolni, szóval...
- Aha, értem. Szép lesz - mosolyodtam el.
- Köszi - pillantott fel, majd újra a rajzába mélyedt. Unatkozva dobolgattam a padomon, várva a becsengetést, közben néha ittam pár kortyot az ásványvizemből.
Az órán Edit néni lediktálta a szervezési feladatokat (felszerelések, jegyek, dolgozatok), majd belekezdtünk az első anyagba.
- Én meglehetősen kedvelem ezt a korszakot, sok kedvenc költőm is ekkor élt. Biztosan ti is szeretitek Ady vagy Radnóti verseit. Vagy ha nem, akkor majd idén megkedveltetem veletek - mosolygott szélesen. - Írjátok fel a füzetbe újabb címnek ezt a mondatot: Irodalmi és kulturális élet a Nyugat első korszakában. A vázlatot gondolatjelekkel választjuk el, én is írom a táblára. Első vázlatpont: Történelmi háttér. Itt csak a dualizmusi polgárosodásra és a városi és vidéki élet különbségeire kell gondolni. A könyvetekben van egy érdekes kép is a 12. oldalon, amit szeretném, ha megnéznénk. Látjátok, milyen más a két utca? Ez nagyon fontos. A második lényeges dolog a művészi élet. Elterjedt az olvasás, a színházba járás, az olvasókör alapítás. Erre az igényre alapították meg 1908. január 1-jén a Nyugat című folyóiratot.
A csengőszó szakította félbe a folytatást. Edit néni az órára pillantott majd, felkarolt a cuccait.
- Akkor a jövő órán folytatjuk! További szép napot, sziasztok!
Mindenki visszaköszönt, majd előszedte a tízóraiját. Éppen a zacskót bontogattam, amikor Szandi lépett hozzám. Illetve Biához.
- Sziasztok! - tette le a dobozát Bianka padjára, majd felé fordult. - Ide ülhetek? Akkor elmész?
- Nem! - kerekedett ki a padtársam szeme, ugyanis előzetesen semmi ilyesmit nem beszéltek meg.
- De miééért neeem? - nyafogott. Te jó ég. Az újdonsült barátnőm nyávog.
- Talán azért, mert ez az én helyem! Például - dohogott. - miért nem mentek a te helyedre? Ott nem ül senki.
- De most elfoglalták a fiúk!
- Akkor küldd el őket! Ennyire egyszerű! És mellesleg én hova ülnék?
- Hát az már nem az én dolgom!
- Na oké... - pislogott döbbenten Bianka.
- Figyelj, Szandi, miért nem hozol ide egy széket? - próbálkoztam helyre állítani a rendet.
- Nem, nem akarok zavarni. Látom, nem szívesen látott vendég vagyok itt... - durcázott be. - Inkább oda ülök Nusiékhoz!
- Rendben! Menj csak! A soha viszont nem látásra! - kelt ki magából Bianka. - mit képzel, kicsoda ő? Maga a királynő? Idegesítő kis liba!
- Köszönöm szépen! - csaptam le a pogácsámat én is az asztalra. - Köszönöm, hogy elüldözted az egyetlen barátnő jelöltemet! Aki még szívesen is volt velem!
- Na, te is kezded a drámázást? Igazán szépen összeilletek, mondhatom!
- Na, inkább ne is szólj hozzám! - tettem fel a kezemet, és ahogy csak tudtam, kihúzódtam a pad szélére.
- Akkor én megyek is, szia! - állt fel.
- Várj, hova mész? - bántam meg egy pillanat alatt a szavaimat. - Nem úgy gondoltam...
Egyedül, csendesen ettem meg a pogácsákat, amik hirtelen már nem is tűntek igazán ínycsiklandozónak...
A becsengetéskor Bianka is visszatért, kedvetlenül, eltökélt arckifejezéssel. Már éppen bocsánatot szerettem volna kérni, amikor belépett a rajztanárunk, Feri bácsi.
- Sziasztok, gyerekek! Foglaljatok helyet! - intett a székeink felé. - Hogy telt a nyári szünetetek? Biztosan jól, csak nagyon gyorsan, igaz? Nekem is hamar elment, de most már újult erővel kezdhetünk neki az alkotásnak! Remélem, mindenkinek van felszerelése. Kinek hiányzik valami?
Senki nem tette fel a kezét. Kis idő múlva Saci jelentkezett.
- Csak most vettem észre, hogy otthon felejtettem az akvarellceruzáimat.
- Az nem is kötelező felszerelés, csak ajánlott, művésznőkém - jegyezte meg tréfásan a tanár. Mindig így hívja Sacit, mert ő rajzol a legszebben az osztályban.
- Jaaa, akkor jó - vigyorodott el a lány.
- Jaj, Saci! - zúgott fel egyszerre az osztály panaszosan, mint mindig, ha valamit elrontott. Ami elég gyakran előfordul...
- Szóval, a mai óránk témája a nyári szüneti élmények.
Erre egy csomóan elkezdtek morgolódni, hogy már megint ez az első feladat. Minden évben a nyarunkról kell készíteni egy rajzot.
- De ha valaki nagyon unja már ezt a témát, akkor rajzolhat ellenőrzőre borítót vagy a jelenlegi érzelmeit. Az összes feladatot úgy képzeltem, hogy elég csak néha egy-egy festékfoltot tenni, úgy egybefolyatni, nem muszáj egész képet alkotni, de aki szeretne, valami konkrétat is festhet. Az érzelmeket kitűnően lehet érzékeltetni a színekkel. Vannak a meleg színek, a sárga, a narancssárga, a piros meg az egyebek, azokat akkor kell használni, ha boldog voltál sokszor a nyáron. A kéket, feketét, lilásat szomorúnak, hidegnek találom, remélem, kevés ilyen kép születik, mert mindannyian jól éreztétek magatokat a szünetben.
Majdnem jól éreztem magam. Majdnem. Elhatároztam, hogy egy ellenőrzőborítót készítek, teszek majd rá kék és szürkés vízfestéket, a homályban pedig egy lány távolodó alakja lesz kivehető. Vagyis az elején lesz a nevem, mintha egy vignetta lenne ráragasztva, és kékes színek, a hátulján pedig még a színek mellett a lány alakja is.
Bianka narancsos-pirosas hátteret választott, volt még rajta egy ház, talán az otthona, pár könyv, számítógép, filmek, sorozatok borítója, és érdekes állatok. Gondolom, neki jó nyara volt.
Az óra végén körbejárt Feri bácsi és mindenkinek mondott egy jegyet és véleményt, vagy aki még nem készült el, annak azt tanácsolta, hogy jövő órára hozza be, és majd akkor értékeli. Az enyém és Biankáé is ötös lett, bár nekem meg is veregette a vállam, majd ezt súgta a fülembe, meglátva a borító hátulját:
- Kitartás, lányka!
Szomorúan mosolyodtam el. A tanárok miért tudnak mindent? Túl jól ismernek.
A szünetben Bianka megint eltűnt, ezért először Szandihoz léptem oda.
- Csak bocsánatot szerettem volna kérni Bianka viselkedéséért - hajtottam le a fejem.
- Jaj, igazán semmi gond. Én is elvetettem a sulykot - sóhajtott egy nagyot. - Bocsi. Láttam, aztán ő is elment...
- Igen... - gondoltam az utolsó szavaira. Gyakorlatilag azért ment el, mert Szandit védtem.
- Na, gyere ide, béküljünk ki! - tárta szét a karját, majd magához húzott. Először meghökkentem, mert nem vagyok az a kifejezetten ölelgetős típus, és korainak tartottam ezt, hiszen alig pár napja vagyunk csak barátok. Flórával is csak ritkán ölelkeztünk, csak az utóbbi időszakban váltak egyre gyakoribbá ezek az alkalmak, amikor mindkettőnknek elnehezedett a szíve. Végül én is átöleltem a lányt, bár továbbra is furcsálltam a kialakult helyzetet. Soha nem voltam ilyen közvetlen. Talán rossz barátot szemeltem ki magamnak? Gyorsan elkergettem a gondolatot, hiszen attól meg lehet két ember jó barát, hogy nem azonosak a szokásaik.
Amikor kibontakoztunk az ölelésből, megpillantottam Biankát, ahogy éppen a padunk felé tart. Egészen vidámnak tűnt, olyan könnyedebbnek. Most jött el az idő a bocsánatkérésre.
- Szia, haragszol még rám? - kérdeztem tőle, mikor visszaértem a helyünkre.
- Igazából... rád nem is haragudtam, csak Szandi volt olyan nagyképű - magyarázta. - az utóbbi időben amúgy is nagyon rossz hangulatban voltam, veled is nagyon nyersen és keserűen viselkedtem a legtöbbször. Bocsi.
- Nem baj - lepődtem meg. - Én is most eltúloztam. Bocsánat. De... miért voltál ilyen rosszkedvű?
- Tudod, van egy cicánk. Kiskoromban kaptam és irtózatosan szeretem. Ő az én kis barátom, vigasztalóm. Nos... az elmúlt napokban nem találtuk sehol, pedig mindent átkutattunk, még a szomszédtól is megkérdeztük, nem ment-e át. Mindig attól féltem, hogy már csak a tetemét találjuk meg valahol - futották el a szemét a könnyek.
- Annyira sajnálom - szomorodtam el. - rettenetes lehet egy kis kedvencet elveszíteni.
- Ezért voltam ilyen borzalmas. Most viszont... - derült fel az arca. - anyáék megtalálták!!
- Tényleg? - örültem vele.
- Sokszor jártunk a nagyiékhoz a nyáron, és nekik vannak más macskáik is. Kiderült, hogy csak hozzájuk szökött el, a város túlsó végébe. Éppen most tudtam meg. És annyira boldog vagyok! - kezdett el ugrándozni.
- Ez tényleg nagyon klassz - bólogattam mosolyogva. - Viszont az előbb is kedvetlen voltál... Hogy tudtad meg?
- Hááát.... tudod, titkos forrás - intett az állával a táskája kisebb zsebére, ahol a mobilját tartotta. - a legtöbb szünetben felhívtam anyát, mert ma nem dolgozik, szóval állandóan kérdésekkel ostromoltam, és helyekkel, ahova Zelma szökhetett.
- Zelma? - nevettem el magam.
- Tudom, furcsa név egy macskának, de nekem ez tetszett - vonta meg a vállát olyan kislányosan.
- Igazán örülök neked - mosolyogtam rá, majd ezután újra be is csengettek.
Csak ekkor tudatosult bennünk, hogy a következő óránk a fizika/kémia teremben lesz, ami egy emelettel feljebb van, ezért gyorsan szedelőzködni kezdtünk, és vágtattunk fel a lépcsőn. Bianka még most is magyarázkodott:
- Figyelj, akartam mondani, hogy együtt érzek veled, de egy macska és egy barátnő elvesztése azért nem ugyanaz. Féltem, hogy rosszul veszed vagy valami...
- Nem kell folyton megindokolnod, mit miért nem csináltál vagy csináltál. Megbeszéltük, kész, vége, lezártuk. Én nem haragszom, és ha te sem, akkor beszélgethetnénk vidámabb témákról - vágtam közbe, majd rámosolyogtam. Még mindig utáltam Flóráról csevegni, állandóan ezt a sajnálkozást hallgatni.
- Dehogy haragszom! Neked van több okod rá - időközben meg is érkeztünk a teremhez.
- Nincs semmi probléma, oké? - vettem egy nagy levegőt és elmosolyodtam, majd kinyitottam az ajtót. Egyre jobb leszek a vidám mosolyok tettetésében.
A helyünkre siettünk, majd vártuk a jólelkű fizikatanárnőnket, Magdi nénit. Hamarosan ő is besétált, hangosan lihegve és nagy táskáját rogyadozva cipelve.
- Jaj, sziasztok, gyerekecskéim! Phúh, mindjárt kezdünk is, csak még kicsit kifújom magam - ült le és legyezgette magát egy papírlappal. - Jó volt a nyári szünet, drágáim? Jó? Hát annak igazán örülök - beszélt tovább, meg sem várva a válaszunkat. - Mai óránkon a baleset megelőzésről fogok egy pár szót ejteni. Írjátok fel a füzetbe címnek, hogy első óra és a tanterem helyes használatának ismertetése. A legfontosabb dolog, hogy vigyázzatok az áramos eszközökkel, mert könnyen megsebesülhettek, ha a szíveteket találja el az áramos ütés, abba bele is halhattok.
Milyen jó kis kedvcsináló az amúgy is abszolút kedvelt fizika órához!
- Vizes kézzel ne nyúljatok a konnektorba, mert az is elképesztően veszélyes! Nem szeretném, hogy ezeknek a kicsi fizikusoknak bármi bajuk essen! Arról pedig nem is akarok beszélni, hogy remélhetőleg öngyilkos senki nem akar lenni ezek a drága picik közül, de ha véletlenül mégis, annak sürgősen pszichológus nénihez kell fordulnia! Jóóó?
A fizikát sem idén fogom megkedvelni... Magdi néni ugyanaz maradt, továbbra is az óvodás szintet tartja a megfogalmazásával, ha szimplán az életről beszél, de a fizikát már olyan érthetetlenül magyarázza, hogy még az "élfizikusoknak" is elég nehéz tartani a tempót.
- Ennyi is lett volna a balesetekről! - állt fel hirtelen a székéről, rendezgette közben a mappáit, de olyan ingatagon állt a lábain, hogy végül inkább visszahuppant. - Most pedig következik az ismétlés, gyerekecskéim! Na, mit tanultunk tavaly a részecskék mozgásáról, a kölcsönhatásokról, milyen fajtájúakat ismertek? Energiamegmaradás, Arkhimédesz, Newton törvénye? Na, ki tudja, drágáim? Senki? Már megint tölthetem a tanórát ilyen teljesen egyszerű és világos anyag folytonos ismételgetésével! Mi van veletek, picinyeim? Hm? Még érezzük a nyári szünet szelét? Persze, megértem, majd szépen lassan mondom, hogy mindenki értse, jóó?
Ebből se lett semmi. Hadart, összevissza magyarázott mindenfélét, sebességtől kezdve a lebegésig mindenről volt szó, mi meg persze csak pislogtunk, hogy "most mégis mi vaaaaan??", közben bezzeg a gügyögést sem hagyta abba. Igazán remek órának sikerült.
A szünetben mindenki egyszerre akart kiférni a szűk kis bejáraton, lökdösődve, siettetve a másikat. Biankával a végén lépkedtünk a csoportnak, végül is minek rohanni?
A terembe visszaérve Bianka folytatta a rajzolást, néha kérdezett valamit, vagy rám mosolygott, de többnyire csendben maradt. Szandi is odasétált a padunkhoz, majd kérte, hogy menjek vele. Furcsálltam ezt, mivel csak a folyosóra mentünk ki, ott is csak a fizika óra érthetetlenségét és bénaságát ecsetelte.
- Szandi? - szakítottam félbe egy pillanatra. - Bocsi, de... miért is kellett kijönnünk az osztályból?
- Csak nem akartam, hogy a padtársad megint idegtépően méregessen - forgatta a szemeit. - Apropó... miért is barátkozol vele?
- Szerintem kedves lány.... - méláztam, bár kicsit meglepett a kérdése. - csak éppen.. elég magának való.
- Miért nem ülsz mellém inkább? - ajánlotta fel.
- Nem is tudom... Eszti néni nem hiszem, hogy megengedné. Most egy darabig így leszünk, aztán majd meglátjuk, mi lesz. A következő ülésrendnél esetleg majd megkérdezhetnénk, hogy nem lehetnénk-e együtt - húzódoztam. Nem akartam, hogy Nusiék mindig a mi padunknál viháncoljanak. Biával pedig jól el is rendeződtek a dolgok.
- Jó, de szerintem most is megér egy próbát - alkudozott. Csak ekkor villant az eszembe, hogy Bia és Szandi ki sem békültek egymással, továbbra is merev arccal, szenvtelenül pillantottak a másikra. Ki kéne őket engesztelni... vagy nem is tudom. Azt sem tudom még, melyikükkel leszek igazán jóban... Biankával most jól elvagyunk, de mi lesz később? Mi van, ha összeveszünk? Talán még sosem éreztem ilyen erősen Flóra hiányát. Mindig vele együtt döntöttem ilyen kérdésekben, de ilyen is alig volt. De hozzá mindig fordulhattam.
- Héé, oké vagy? - érintette meg a vállam Szandi, felriasztva a gondolataimból. - Miért nem reagáltál?
- Ja, bocs, kicsit elkalandoztam - haraptam be a szám. Szerencsémre történelem órára ekkor csengettek be, mert tartottam tőle, hogy tovább fog kérdezősködni.
Végre egy kis lazítás jött, hiszen Eszti nénivel az osztálybeli ügyekről is beszéltünk és a törit alapból szeretem. Viszont az óra kezdete enyhén kínos volt számomra...
- Sziasztok! - állt meg a tanári asztal előtt az ofő. - Mindjárt nekikezdünk az első ismétlésnek, de előtte kérdeznék pár dolgot. Az új diákunk hogyan érzi magát köreinkben?
- Egész jól - mosolygott Szandi. - Vannak, akivel beszélgethetek, meg minden, de annyira még nem illeszkedtem be.
- Értem. Csak szegényem, ott egyedül a hátsó padban...
- Nem baj, jó ez így - legyintett nevetve. Meglepődtem, milyen előnyben részesíti a kérésem.
- Nemsokára úgyis ültetést tervezek, igen; mert nem hiszem, hogy sokáig bírjátok így. Még amúgy is meg vagytok kergülve a szünettől, de nem baj, lesz ez még jobb is - akkor felém fordult. Ajj, ne, ne, és ne! - És te? Jól érzed magad?
- Persze - játszottam a felhőtlenül boldogat.
- Jó, és akkor most kezdjük is a töris részét! - lélegezhettem fel. - Lesz évszámos dolgozat, most gyakorlunk rá. Írjátok a füzetbe az általatok helyesnek vélt válaszokat! Első kérdés: mikor volt Mohamed futása?
- Amikor kiszabadult fizika óráról... - dünnyögte valaki hátul.
Nevetés hullámzott végig az osztályon, mire Eszti néni fenyegetően felemelte az egyik ujját, de ő is elmosolyodott.
- Na, csak komolyan!
Ilyen stílusban folytatódott az óra, csak gyakoroltunk, a munkafüzetben oldogattunk feladatokat, lazítottunk egy keveset.
Kicsengetéskor Encike ballagott mellém.
- Sziaaaa... - nyújtotta el a köszönést. - El is felejtettelek...
- Köszi - húztam fel a szemöldököm.
- Jóvanna, ne haragudjál - veregette meg a vállam.
- Nem haragszom, csak furán fejezted ki magad..
- Akkor jóó. Amúgy jó a pólód - mutatott a felsőmre.
- Tényleg? Pedig reggel meg se néztem, mit húzok fel - mosolyodtam el, majd lepillantottam magamra.
És akkor megdermedtem. Nem a színnel volt a baj, kitűnően passzolt nadrághoz, vállalható felirat állt rajta, nem is volt rajta koszfolt, de még csak gyűrött sem.
Nem az állapotával, formájával volt baj, hanem az emlékkel, amely egy forró június 10-i napot idézett fel bennem...