5. fejezet

Csajok délutánja

Lemondóan bámultam a monitorom feketeségébe. Hogy nem jutott eszembe ez magamtól? Hihetetlen.
Már mindenki helyet foglalt a fal mellett sorakozó 31 számítógép egyikénél. Direkt úgy helyezték el őket, hogy Gyöngyi néni minden gépre rálásson. Persze ez sem akadályozza meg a diákokat abban, hogy az órához nem kapcsolódó oldalakon szörföljenek. Én pontosan a tanári asztallal szemben ülök, egyenesen a középpontban. Utálok a központ figyelmében lenni. Nem mintha tilos dolgokat akartam volna művelni, de sokkal jobb egy csendesebb, eldugottabb sarokban dolgozni, mint mikor tudod, hogy az első pillantás rád irányul. A padtársnőm persze magán kívül volt a boldogságtól, hiszen feltűnési viszketegségben szenved, nem tűri, ha csak egy percig nem róla szól minden. Mellette Pál ült, akit minden második alkalommal elfogott a kuncogás, ki tudja, épp miért. Maradtam én, mint potenciális beszélgetőtárs. Ezért minden erőmmel azon voltam, hogy azt sugalljam felé: "Hagyj békén, könyörgöm, ne szólj hozzám!"
- Hát hellóóóó! - integetett vigyorogva két centivel az arcomtól a menők közül is a legmenőbb lány, Erika. Ennyit a telepátiáról. - Úgy néz ki, egymás mellett fogunk ülni egész évben, klassz, nem?
- Aha - válaszoltam továbbra is magam elé meredve. Reméltem, hogy ez elveszi a kedvét, de tévedtem.
- Figyu! Amúgy te bírod Gyöngyi nénit? - csapott vidáman a térdére. Ezt is csak azért csinálta, hogy felhívja a figyelmemet a vádlija izmosságára és csinosságára.
- Ja, egyenesen imádom - vetettem rá lesújtó pillantást. Hogy lehet ilyet kérdezni?
- Komcsi? Azt hittem, őt senki sem csípi - tátotta el a száját, kék szemeit pedig tányér nagyságúra nyitotta. Percekig pislogás nélkül meredtem rá, hogy ezt most komolyan gondolta, vagy csak jópofáskodott.
- Csak ironizáltam - mondtam szép lassan, tagoltan, hogy biztos megértse.
- Jaaa, vagy úúgy - vihogott fel, hátravetve fényes hajzuhatagát, majd ártatlanul pislogni kezdett felém. - Az mit is jelent?
Egy ideig komolyan fontolgattam, hogy lefejelem az asztalt vagy az ő cuki kis fejét verdesem bele. Tuti kongott volna az ürességtől.
A csengőszó mentett meg a magasröptű társalgás folytatásától. Felkaptam az egyik karomra a cuccaim, és megrohamoztam az ajtót. Úgy, mint mind a harmincegyen. Csak Gyöngyi néninél ez sem megy olyan könnyen.
- Hé, álljatok meg! Fal mellett szorakoszó ketteszével! - slisszolt a kijárat elé, hogy elállja az utunk. Én a helyében nem vállaltam volna a kockázatot, simán kilökik a teremből. Morgolódva teljesítettük a kérését, majd várakozón néztünk rá. Ünnepélyesen bólintott, és félreállt:
- Viszontlátászra!
Ezt már szinte senki nem hallotta, valaki már talán a termünk folyosóján járt. Én elég elöl voltam, ezért folyamatosan éreztem a hátamra nehezedő nyomást, ahogy erősen tolnak kifelé.
Mindenki rohant, mint az őrült, az ügyeletes tanárok legnagyobb örömére, mert így volt végre kivel veszekedni.
A termünkbe érve előkotortam egyik legkedvesebb tantárgyam könyvét, a földrajzét. Nyáron kitűnően megvoltam nélküle. Ebből a tantárgyból is új oktatót kaptunk, egy bizonyos Gergely Barnabás nevezetűt. Kíváncsiság fogott el, vajon milyen lesz, és erről szerettem volna beszélgetni valakivel.
Szandi éppen egy másik lánnyal, Dominikával nevetgélt valamin. Hirtelen elfogott a szomorúság, hogy máris talált egy jobb barátnőt nálam. Aztán elhessegettem a gondolatot, hiszen infóórán egymás mellé lettek ültetve, biztos akkor összebarátkoztak. Ahelyett, hogy örülnék, hogy talált magának még barátokat.
Nem mentem oda hozzájuk, mivel Dominika is szereti felhívni magára a figyelmet, mikor bénázással, mikor folytonos beszéddel, vagy halk énekléssel. Emellett elég pletykás, rögtön Flóráról kérdezősködne, hogy az elért információkat mindenkivel megossza. Erre pedig a legkevésbé sem vágytam.
Bianka mellettem pakolgatott, így feléfordultam, hogy megvitassam az új tanárt, meg úgy egyébként is elegem volt abból, hogy alig beszélgetünk.
- Bianka! - igyekeztem nagy hangot megütni, hogy figyeljen. Erre csak megijedt, és kicsúszott a kezéből a füzethalom egyenesen az asztal alá. - Hagyd, majd segítek! - szedegettem fel a földről a dolgokat.
- Köszi! - rakodta be katonás rendbe a tanszereket a padba.
- Igazából csak azt akartam kérdezni, hogy te szereted a földrajzot?
- Fúj, dehogy - szörnyülködött. - Sok száraz adat egy halomban.
- Én is utálom - bólogattam vidáman. Kezdetét vette a "Szidjuk együtt a vaktérképeket!" izgalmas eszmecseréje. - És mit gondolsz a tanárról, milyen lesz?
- Azt nem tudom, de az biztos, hogy Réka néninél csak jobb lehet - borzongott meg. - Az a sok röpdoga...
- De téged nem izgat, hogy fiatal vagy idős, kedves vagy mogorva, laza vagy szigorú, szőke vagy fekete hajú, hogy úgy egyáltalán... milyen?
- Hamarosan megtudjuk. Biztos egy hetvenéves bácsikát sóznak ránk, aki folyton az orrára csúszott szemüvegét igazgatja, mankóval jár, mert hajlott a háta is...
- Kopasz, de dús, vörös, göndör a szakàlla...
- A homlokát folyton ráncolja és egy kicsit már süket is...
- Aztán vásárol egy parókát...
- Mindenkinek beadja, hogy használt a hajnövelő szer...
- De rájövünk, hogy nem igaz, mert nem talált, csak szürke színűt, ami igen eltér a szakálla színétől..
Biankával egymásra néztünk, és egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. Nem is olyan savanyú, most kifejezetten jófej volt. :)
- Jaj, ez a Nusi! Eszméletlen, milyen vicces! - vetődött be közénk Szandi
- Nusi? - vontam fe a szemöldököm.
- Igazából Kusi lenne, de az milyen idiótán hangzik már! - magyarázkodott, majd látva az arcom, elcsendesedett. - Látom, téged annyira nem érdekel... De azt el kell ismerned, hogy Ottó nagyon jópofa!
- Nem, nem igazán - nem akartam az első szót kimondani, ami eszembe jutott róla.
- Ó. Akkor ki a legjobb barátod?
Összeszorult a szívem. Tudtam, hogy egyszer ez feljön, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar.
- Tudod... Flóra volt, de nyáron elköltözött... Ő mindig megértett... - hajtottam le a fejem.
- Bocsi, hogy rákérdeztem - nézett rám bűnbánóan. - Tudom, mit érzel. Nekem is voltak jó barátaim... Mindig csináltunk csajos programokat, pizsipartikat, shoppingolásokat, pizzázásokat... Hiányzanak, de most ez van. Mondtam volna apukámnak, hogy ne fogadja el ezt a remek állást, amit itt ajánlottak neki, csak mert én ott akartam maradni? Az rém önző lett volna.
- Semmi baj, nem is kellett volna ezt elmondanod... Hagyjuk is most ezt a lelkizést, bánkódtam már eleget - erőltettem magamra egy mosolyt.
- Persze, csak van benned valami, ami arra késztetett, hogy mondjam el neked a titkaim, mert nálad biztonságban lesznek. Olyan megértőnek tűnsz, olyan...
- Lelkiszemetesnek - mosolyodtam el szomorúan.
Még volt pár perc a becsengetés előtt, de Gergely Barnabás már belépett az ajtón. Magas, fiatal, barna hajú, gesztenyebarna szemű férfi volt, mappákkal a hóna alatt. Volt egy kis szakálla is, olyan borosta-féle, de kifejezetten jól állt neki. Egyedül ezt találtuk el Biankával, egyébként nagyon mellétrafáltunk. Apropó, Bianka. El is feledkeztem róla. Oldalra néztem, de már eltűnt, biztosan nem akart zavarni, felesleges harmadiknak érezhette magát. Bántott, hogy nem vontam be a társalgásba. Ekkor már Szandi is elsomfordált mellőlem, csak a tanárt leste néma ámulattal, ugyanis rendkívül helyes volt, kifejezetten az a fajta, akiről a lányok titokban álmodoznak és sóhajtoznak a fényképe előtt. Fogadni mernék, hogy ma a lányok fele belezúg, hiszen máris páran odamentek kedélyesen cseverészni. Én nem tartoztam közéjük, először is azért, mert nem vagyok az a nyílt fajta, másodszor nincsenek ilyen sztár ideáljaim, nem az a fajta lány vagyok, aki ábrándosan simogat egy posztert. Nem, nagyon nem. Jó, éreztem már reménytelen szerelmet, bármilyen bénán hangzik is, de az a valóságban volt, és.. mindegy. Már teljesen lényegtelen.
Hamarosan becsengettek. Mindenki leült a helyére, Bianka is visszaért. Ugyanolyan volt az arckifejezése, mint a beszélgetésünk előtt. Remek. :(
- Sziasztok! Akkor kezdjük is el! - köszörülte meg a torkát Barnabás bácsi, mire pár lány felsóhajtott. Azt hiszem, ezek után elmegyek jósnak. - Gergely Barnabás vagyok, amit nyilván már ki is találtatok. Én fogom tartani az osztálynak a földrajz és a matematika órát. Igazából a matematikát csak az osztály felének, de azt majd a 6. órában beszéljük meg. Nos, ma beszélgetünk kicsit egymásról, valamint a tantárgyról. Tudom, nem nagy kedvenc, de remélem, én idővel majd megszeretettem veletek. Elsőként mondjatok valamit magatokról, aztán szólítsatok valakit, aki folytatja a sort. Én kezdem: a nevemet már tudjátok, szeretek kosarazni és nem tudok rajzolni - mosolyodott el. - Mivel én senkit sem ismerek, így véletlenül választok ki egy embert. Legyen az az ifjú hölgy! - mutatott a szőkés Lenkére. Elég félénk, olyan izgulós fajta.
- Lenke vagyok, szeretek kézműveskedni és szeretem az állatokat - mondta cérnavékony hangon és a mellette ülő lányra mutatott. - Titit választom!
- A nevem Rabáni Titanilla, fogszabályzóm van, és szeretek táncolni. Akit választok, az... Dalmi.
Tipikus menő lány, Erika legjobb barinője, extra-csinos, szép, kifejező arc, undok tulajdonságok... Áá.
- Na, Halkás Dalmi vagyok, kézilabdázok és szeretek shoppingolni - könyökölt rá az asztalra, "édesen" bazsalyogva. Azt hittem, a következő mondata a "még szabad vagyok" lesz. - Választom Dettit!
- Bernadett vagyok, szeretek sportolni éés barátnőkkel találkozni - mesélte álszerényen. Még be is dőlnék neki, ha nem 7 éve ismerném, és ebből 4 évet nem az én barátnőm lett volna. - Tina a következő!
- Martina a nevem, de Tinának hívnak, én is kézilabdázok és még dobolok is - fejezte be a negyedik menő csaj. - És legyen... Levi!
Normális fiú, az a fajta, aki nagyon nyílt és mindenki barátja, nem tesz nagy különbséget "nyomi és menő" között.
- Gyimosi Levente vagyok, Gyimi - nevette el magát, majd ugyanilyen közvetlen hangon folytatta. - ,harmonikázom és szeretem a törit. És következzen Koni, az a magas ott!
- Kontács Ábel a nevem, szeretek fizikával foglalkozni - gondolkozást tettett, majd olyan 'aha, megvan' stílusban emelte fel a mutatóujját - ééés... fiú vagyok!
Barnabás bácsi is nevetett. Igazából Ábel okos, de elég szemtelen is.
Ezzel a bemutatkozósdival sokáig jól elvoltunk, és az óra végén olyat játszottunk, hogy Barni bácsi kérdezett valamit a földrajzról (pl. mit szeretünk benne a legkevésbé), és a válaszoló is kérdezhetett tőle valamit. A normálisabbak olyanokat kérdeztek, hogy mért pont ezeket a szakokat választotta vagy miért idejött tanítani. Azonban a lányok örültek a szabadságnak, és megérdeklődték, hogy van-e felesége és kivel él a lakásában. A tanár nagyon zavarban volt, de kivágta magát azzal, hogy a családjával él, viszont azt nem mondta; hogy a szüleivel vagy a párjával. Hm, ügyes.
A földrajz után ének következett az alacsony, divatkövető Széphalmi Bettinával. A szünet viszonylag eseménytelenül telt, nem beszéltem senkivel, csak a könyveimet lapozgattam, miközben a legtöbb fiú azon versenyezett, hogy ki tud messzebbre köpni az ablakból az udvarra. Igen, nagyon gusztusos volt.
Betti néni már régi tanár, alsóban is ő tanított minket énekre. Az órán egy kicsit beszélgettünk a nyarunkról, szervezési feladatokat írtunk, és tavalyi dalokat énekelgettünk. Unalmamban a füzetem margójára firkálgattam dúdolgatva. Felszabadított a csengőszó, vidáman pakoltam elő a matekot. A lányok kitörő örömmel üdvözölték a visszatérő Barni bácsit. A szünetben mindenki folytatta az előzőben megkezdett cselekvését.
 - Na, akkor újra itt vagyok - szólalt meg a csengő után a tanár. - Tudom, hogy tavaly két részre voltatok osztva, a jókra és a nem olyan jókra, aztán a b-sekkel összeraktak belőle egy csoportot. Idén újra megírjátok a tesztet, mert új vagyok, és az igazgató így látta jónak. Egyelőre még nem készítem el a dolgozatokat, gyakorolunk, és majd valamikor szeptember közepén írjátok meg.
A motiváció megvan hozzá. Mindenki ebbe a csoportba akar majd kerülni, fogadok. Főleg a lányok.
Az óra további részében gyakoroltunk (hú, de nem hiányoztál te sem, algebra), mértékegységváltás, diagramok, függvények, egyenletek, egyenlőtlenségek... Nem vagyok rossz matekból, de nem is a kedvencem.
Matek után elindultam haza, de most csak egyedül, mert Pálminak csak öt órája volt. A mázlista.
Otthon nem volt, csak a húgom, aki a gép előtt ült.
 - Szia, mit csinálsz? - álltam meg a háta mögött.
 - Szia! Tibivel beszélek - ütögette a billentyűzetet.
 - Ábel tesójával? - csodálkoztam. Oké, hogy osztálytársak, de hogy ennyire jóban vannak, azt nem gondoltam volna.
 - Aha, kérdezett valamit én meg válaszoltam. Nem nagy ügy - vonta meg a vállát.
 - Rendben, majd ha végzel, akkor szólsz?
 - Persze.
Megebédeltem, majd kipakoltam a táskámból. Addigra Pálmi is végzett és odaengedett a szám. géphez. Írtam Flórának:
Szia!
Hogy vagy? Milyenek a tanárok? Kivel lettél még jóban? Siess a válasszal!
Képzeld, magyarból új tanárt kaptunk, Edit nénit. Elég határozott, de kedves. Nem lesz baj a szigorral, de nem is olyan, aki mindenkihez nyers. A német és az ének ugyanolyan volt, mint eddig. Gyöngyi néni is hozta a formáját, próbálta megtartani a fegyelmet, ami most sem sikerült. Viszont matekból és földrajzból is lett egy új oktató: Gergely Barnabás, minden lány álma. :)
Ölellek,
Lina :)
Vártam a válaszra, de az csak nem jött. Nem tudtam mit csinálni, mivel házi feladatot még nem kaptunk, olvasni pedig nem volt kedvem. Addigra hazaért anyu és Laura is. Próbáltam anyuval beszélgetni, de azt mondta, hogy egy új receptet meg kell csinálnia, és holnapra kritikát írni róla. Szomorúan baktattam ki a konyhából, majd eszembe jutott egy ötlet, és visszamentem pattogatott kukoricát és kakaót csinálni.
Felmentem Laurához, a könyökömmel belöktem az ajtót. Az íróasztalánál ült, a mobilját nyomkodta.
 - Szia! Bejöhetek? Gondoltam, beszélgessünk egy kicsit.
 - Á, most chatelek egy fiúval - hárított el.
 - Ó, kár, pedig pattogatott kukoricát is csináltam... - vetettem be a titkos fegyvert. Ennek sosem tud ellenállni.
 - Az már egészen más helyzet. Elbúcsúzom - kapta fel a fejét, én pedig jót nevettem magamban.
 - Na, mesélj valamit! - huppantam le az ágyára, miután eldobta a telefonját.
 - Megismerkedtem Xavérral - ábrándozott kukoricát majszolva. - Olyan édees!
 - Xavér? Az meg ki?
 - Az úgy történt, hogy botladoztam a sulihoz, és majdnem elestem, amikor elkapott! - áradozott.
 - Hű, milyen egyedi - forgattam a szemem. Minden romantikus történet így kezdődik, nem?
 - Na - szólt rám. - Aztán dumáltunk egymásról, ő olyan hős típus, én meg ábrándos, tökéletes illünk egymáshoz, mint a lovag és a hercegnő!
 - Ha te mondod...
Még egy ideig beszélgettünk, jobbára ő mesélt az ő Xavér lovagjáról, én pedig a sulis helyzetekről. Magazinokat lapozgattunk tanácsok után keresgélve, romantikus film jeleneteket néztünk a YouToube-on, szóval csaptunk egy olyan igazi csajos estét. :)
Későn (olyan tíz körül lehetett már) bejött anyu, hogy halkabban vagy menjünk végre aludni. Igazat adtunk neki, szóval a fürdőszobában folytattuk a bohóckodást. Miután felvettem a pizsamám, és éppen készültem lefeküdni, az eszembe villant Flóra, így gyorsan leszaladtam megnézni az e-maileket.
Sajnos csak egy spam jött egy fapados kölcsönről (honnan kapom én ezeket?), ezért kissé letörten ballagtam vissza a szobámba. Befeküdtem az ágyba, és még ránéztem utoljára a mobilomra. Egy új üzenet, juhé!
Ez állt benne:
"Hát nem összeillünk? "
És egy kép Lauráról meg az állítólagos Xavérjáról Photoshoppal megszerkesztve, ahogy átölelik egymást, a háttérben pedig egy kastély állt.
Visszaírtam:
"Nyughass, te bolond! Majd holnap valóra is váltod! ;)"
"Az lesz bizony. :)"
Ezzel az üzenettel és képpel a fejemben bóbiskoltam el.